heti Az utca gyerekeivel [11.23] Az Alkotmány [10.08] Ki kit védelmez [08.04] Számok és/vagy tények [07.21] A admin. mammutja [06.15] A kritika normalitása [05.25] Az állami rablás [05.17] "keresztény" szocializmus [05.09] A szólásszabadság [04.21] A hatalom köre [04.16] Az újraelosztás [04.05] Korrupcióelleni [03.22] CNSAS [03.15] Munkatörvénykönyv [03.10] Egészség [03.03] alkalmi Kié a mi Romániánk? [05.31] A diplomácia ... [04.30] Iraki háború [03.25]

2003.03.10

A fekete munkatörvénykönyv

Az európai biztatások és a győzedelmes statisztikák ellenére, amelyeket a kormányzat oly módon értelmez, hogy az már arra a 15 százalékos gazdasági növekedésre emlékeztet, amely Románia jelentéseiben szerepelt a sötét 80-as években, a román gazdaságnak sokat kell még fejlődnie ahhoz, hogy működőképes piacgazdasággá válhasson. A gazdaság jellegzetesen gyenge pontjai állandóan felszínre kerülnek, a túl drága élelmiszerek kétségbeejtően magas arányú behozatalától kezdődően a hatalmas állami energetikai szektor alacsony hatékonysági szintjéig; mindezek a legtöbb román polgár költséglistáját két fő tételre redukálják: élelmiszerekre és energiára.

A román gazdaság fejlődésének esélye és mozgatórugója a magánszektor. Ebben a szektorban nem dobálóznak hatalmas fizetésekkel, nem tartanak fenn kétszer akkora személyzetet mint amennyire valójában szükség van és az alkalmazottak munkahelyükön nem csak az idő múlását várják, ahogy az állami szektorban gyakran történni szokott. A magánszektorban létrejött egy újfajta magatartás a munkát illetően, amelyet folyamatosan konszolidálni kell. Ez a magatartás olyan értékre alapoz, mint a verseny, az egyéni felelősségvállalás és az érdemfüggő jutalmazás. Nagy fontosságot tulajdonít ugyanakkor a minőségnek és a megváltozott körülményekhez való gyors alkalmazkodásnak is. Azonban, hogy mindez megvalósulhasson, a munkaerőpiac szabadsága szükséges, hogy a piaci viszonyok felkarolhassák ezeket az értékeket és hogy egészében véve is támogassák a gazdaság versenyképességét. A munkaerőpiacot természetesen szabályozni kell, de a szabályozásoknak egyrészt a résztvevő felek közötti egyensúlyt kell biztosítaniuk, másrészt nem szabad korlátozniuk a versenyt vagy a kezdeményezési szabadságot.

Ilyen szempontok tükrében a Parlament által elfogadott új munkatörvénykönyv súlyos egyensúlytalanságokat fog előidézni a román gazdaság munkaerőpiacán, ugyanis nehéz és megalapozatlan feltételeket szab az alkmazók számára. Az alkalmazó minimum 25 százalékos javadalmazást kell fizessen az alkalmazottnak, ha a szerződésbe bele akarja foglalni a nem-versenyzés kitételét is. Ez az előírás erkölcstelen, ugyanis nem dolgozni a konkurenciának, azaz lojálisnak lenni egy teljes munkaidejű alkalmazottnak természetes kötelessége. Ezért nem kell külön megjutalmazni, és nem ilyen mértékben (természetesen, azoknak a parlamentereknek, akik megszavazták ezt a törvényt ez a javadalmazási szint túl alacsonynak tűnhet). Továbbá, a nem-versenyzés klauzája nem lesz érvényes a munkaszerződés megszűnése után (a törvény előirása szerint), ha a szerződés jog szerint, vagy az alkalmazottól független okok miatt szűnik meg; ezek lehetnek azonban gazdasági okok is, amelyek nem az alkalmazó rosszindulatával függnek össze, hanem azzal, hogy ő maga is ki van téve javai elvesztésének.

Az alkalmazó csak akkor kérhet információkat az alkalmazást kérő személy volt munkaadóitól ha előzetesen tudósítja erről az illetőt (29. cikkely); az előírás legjobb esetben is fölösleges (nem lehet más célja, mint az, hogy lehetőséget adjon az alkalmazást kérőnek arra, hogy volt munkahelyén esetleg manipulációkat végezzen, hogy jó refferenciákat kapjon) és túlzásnak minősül, ugyanis egy alkalmazott teljesítményével kapcsolatos információk nem tartoznak a magánszférába, amit valóban védelmezni kell.

A munkakadónak kötelessége "az illető egység gazdasági és pénzügyi helyzetét periódikusan közölni az alkalmazottakkal" (40. cikkely). Az előírás nem természetes, ugyanis egyedüli lehetséges célja, hogy lehetőséget adjon az alkalmazottnak arra, hogy idejében tudomást szerezzen arról, hogy munkahelye bizonytalanná vált. Az alkalmazottnak azonban van egy szerződése, amely pontosan ilyen helyzetekre vonatkozóan állapított meg egy figyelmeztető felhívást. Ha minden alkalmazott a cég fejlődési lehetőségeinek elemzésével fog foglalkozni, előfordulhat, hogy ez az elfoglaltság hátráltatja majd munkájukat, előfordulhat, hogy esetleg munkahelyük elhagyása mellett döntenek a pénzügyi paraméterek esése miatt, amely voltaképpen semmit nem jelez; nem rendelkezvén elemzői ismeretekkel, előfordulhat, hogy ez a látszólagos szolgáltatás inkább az alkalmazottak hátrányára mint előnyére válik majd.

Az alkalmazónak kötelessége egy alternatív munkahelyet nyújtani az egység keretén belül azoknak az alkalmazottaknak, akik fizikailag, pszichikailag vagy szakmailag nem felelnek meg a munkahelyük követelményeinek. Ha nem léteznek ilyen helyek, a munkaadónak a munkanélküliek hivatalánál kell keresnie egy munkahelyet az alkalmazott számára, homályos körülmények között és csak ezek után van joga elbocsátani. Ezek az előírások nagyon megnehezítik egy vállalat működését és elbátortalanítják az alkalmazottat attól, hogy saját maga keressen adott esetben munkahelyet.

A fizetett alkalmazottaknak joguk van a szakmai fejlődéshez, főként elbocsátás esetében, valamint a "védelemhez elbocsátás esetén" (a törvény kizárólag az alkalmazó-alkalmazott viszonyra vonatkozik, tehát nem az állam által nyújtott szociális védelemről van szó); a törvény viszont nem határozza meg pontosan, hogy az előírás milyen esetekre vonatkozik: ily módon, az alkalmazott akkor is élvezheti ezt a jogot, ha fegyelmezetlenség vagy hozzá nem értés miatt bocsáttatott el. A törvénykönyv valóban előírja, hogy a fizetett alkalmazott köteles munkaidejét letölteni, de semmit nem említ a végzett munka minőségére vonatkozóan. (64, 69, 39 cikkely).

Az alkalmazottnak általában joga van ahhoz, hogy lemondását ne okolja meg és, hogy a figyelmeztetés kihagyásával nyújtsa be lemondását (19 cikkely), amennyiben a munkaadó nem tartja tiszteletben kötelezettségeit. Ennek megítélése viszont teljesen az alkalmazottól függ. A lakhelyén dolgozó alkalmazott ugyanazokat a jogokat élvezheti mint a többiek: az alkalmazónak valószínűleg ásványvizet kell a lakásukra küldenie kánikula idején és berendeznie lakhelyüket a munkájuk végzéséhez szükséges körülmények biztosításával, ahogy a törvény előírja…(107 cikkely) Személyes problémák esetén, amelyeket a törvény nem határoz meg egészen pontosan, az alkalmazottaknak joguk van fizetetlen szabadságot kivenni, ugyanúgy mint a "törvény által meghatározott" családi események esetében! (148 cikkely)

A munkaadó csak a szakszervezet beleegyezésével utasíthatja vissza az alkalmazott szakmai fejlődésének céljára előirányozott szabadság kérését illetve akkor, ha ez "súlyosan hátráltatná a tevékenységet" (150 cikkely). A törvénykönyv előírja, hogy a munkaadó köteles hozzájárulni a fizetéskiegészítések kifizetését biztosító alaphoz, de a körülmények nagyon homályosak. Például, nem tudni, hogy mikor és miért szükségeltetik ezeknek a kompenzációknak a kifizetése; máskülönben, a logikus az lenne, hogy, ha egy munkaadó nem teljesíti kötelességeit, az alkalmazott hagyja ott a munkahelyét vagy perelje be az illetőt. Ez egy elkerülhetetlen kockázat, amint a munkaadó számára is létezik a kockázat, hogy egy szép napon az alkalmazott egyszerűen nem megy be dolgozni.

Az alkalmazottak felelősek az "önhibájukból és a munkájukkal kapcsolatban" előidézett károk miatt (270. cikkely); egyszóval, ha egy alkalmazott tönkretesz egy olyan gépet amelyen nem dolgozik, nem tartozik érte felelősséggel. A munkaidő maximum 48 óra lehet hetente, a túlórákat is beleértve (ezeket nem lehet az alkalmazott beleegyezése nélkül bevezetni, és amelyekért minimum 75 százalékos jutalékot kell nyújtani!). Azokon a hatalmas problémákon túlmenően, amelyeket ez az abszurd szabályozás előidézhet az időszakos tevékenységgel rendelkező területeken ( például mezőgazdaságban, építkezéseknél, amelyek más országokban eltérő bánásmódban részesíttetnek), az egészségügyben vagy a különféle jellegű gondozást felvállaló intézetekben léteznek olyan funkciókategóriák ( például csaknem valamennyi vezetői funkció) amelyek naponta 10-12 órás munkaidőt igényelnek, tehát minimum heti 50 órát. Az új törvény értelmében azonban, az ő tevékenységük illegális lesz, akkor is, ha ők beleegyeznek abba, hogy többet dolgozzanak, mint heti 48 órát!

Annak ellenére, hogy a bevételek növelése érdekében képzelték el, a civil szerződéskötés törvény általi fékezése valószínűleg ezzel ellentétes hatást fog kiváltani; az adók növekedése egyes alkalmazottak elbocsátását fogja előidézni, az adócsalást, sőt, a fizetések csökkentését, hogy a munkaadók eleget tehessenek új kötelezettségeiknek.

A már érvénybe lépett törvénykönyv negatív hatással lesz a munka kialakulóban levő, újfajta értékelésére, elsősorban a felelősségvállalásra (továbbá, nem utolsósorban a malomkő szerepét fogja betölteni az újrainduló állami vállalatokat illetően).

A törvény hibái elsősorban a román törvényhozás hibái: most is, mint általában, a törvényhozás bizonyos megszállottsággal törekszik arra, hogy minden egyes részletkérdést lefedjen, akkor is, amikor erre nincs szükség. Jellemző továbbá a legtöbb szabályozás pontatlansága, amely oda nem illő és túlzásokba fajuló értelmezések kialakításához nyújt lehetőséget. Végül, a túlságosan is kimerítő törvénykezés kéz a kézben halad az utópikus törvénykezéssel, az alkalmazhatatlan szabályozásokkal; mindezek egyrészt bevezetik az illető területen az önbíráskodást, ugyanis az alkalmazandó és nem alkalmazandó előírások közötti válogatás ezen az alapon történik, másrészt, megalapozza azt a nyomorúságos státuszt, amelyet ma élvezhet a "Törvény" Romániában. A törvények megszegésére késztető első tényező ez a törvénykezési mód, amely egy ártalmas "kreativitás" kifejlődéséhez vezet: hogyan dolgozhatunk naponta 10 órát (ugyanis munkánkat be kell fejeznünk), de az iratokban az jelenjen meg, hogy 9 órát dolgoztunk stb.

Másodsorban, ennek a törvénynek a sajátos hibáit is figyelembe kell venni. Nyilvánvaló, hogy a törvény az alkalmazottaknak kedvez az alkalmazókkal szemben, egy olyan modorban, amely már nem szociál-demokrata, hanem egyszerűen populista jellegu. Egyrészt az alkalmazottak minimális jogai és a munkaadók minimális kötelezettségei között, másrészt, az alkalmazók minimális jogai és az alkalmazottak minimális kötelezettségei között, amelyeket bármilyen, erre a területre vonatkozó európai törvénynek meg kell határoznia, létezik egy olyan övezet is, amelyben egy adott pártnak lehetősége van arra, hogy meghatározza állásfoglalását, ideológiai irányultságának függvényében. Az új munkaügyi törvény nem tartozik ebbe az övezetbe, nyilvánvaló módon részrehajló lévén.

Az új törvény alapelve hamis. Ennek értelmében az alkalmazott jóléte nem függ az alkalmazó jólététől. A mindkét fél számára előnytelen következmények már elkezdtek jelentkezni; hogy eleget lehessen tenni a nemrég érvénybe lépett, túlzásba vitt szigorításoknak, a munkaadók újabban egy kitöltetlen felmondást kérnek az alkalmazottól. Az új munkaügyi törvény előrelátható következményei nem lehetnek mások, mint a vállalatokon belüli versenyszellem csökkenése, a munkaerőpiac nagyobbfokú merevsége, közép-és hosszútávon a gazdasági mutatók csökkenése.