heti Az utca gyerekeivel [11.23] Az Alkotmány [10.08] Ki kit védelmez [08.04] Számok és/vagy tények [07.21] A admin. mammutja [06.15] A kritika normalitása [05.25] Az állami rablás [05.17] "keresztény" szocializmus [05.09] A szólásszabadság [04.21] A hatalom köre [04.16] Az újraelosztás [04.05] Korrupcióelleni [03.22] CNSAS [03.15] Munkatörvénykönyv [03.10] Egészség [03.03] alkalmi Kié a mi Romániánk? [05.31] A diplomácia ... [04.30] Iraki háború [03.25]

2003.04.16

A hatalom sötét és romlott köre

A román politikai rendszer egyensúlyhiányban szenved, ami nem jellemző egy működő demokráciára. Azonkívül, hogy a PSD (Szociáldemokrata Párt) önkényes módon, egy állandó szövetséges támogatása nélkül uralja a Parlamentet, a második, a képviseletnek körülbelül 25%-át jelentő párt végleg elveszett a demokrácia játéka számára, ami azt jelenti, hogy a demokratikus ellenzék 20%-nál kevesebb arányban van jelen. Ez túl kevés ahhoz, hogy az ellenzék hatékony ellenőrzést gyakorolhasson a hatalom fölött, aminek következtében a civil társadalomra és a tömegsajtóra túlzásba vitt, természetellenes mértékű felelősség hárul, amellyel sok esetben nem tudnak megbírkózni.

A sokszor jogosan "állampártként" említett PSD kivételes helyzete lehetővé teszi, hogy agresszív politikát folytathasson a parlamenterek, helyi tanácsosok és polgármesterek megkaparintásáért. A PSD ezáltal az elektorális eróziót akarja ellensúlyozni, megtartania 50% körüli helyzetét. Akik "a diktatúrától félnek" nem túl realisták: nem léteznek azok a belső és nemzetközi feltételek, amelyek lehetővé tennék egy diktatúra kialakulását; ezért sem a PSD sőt a PRM (Nagy Románia Párt) sem érdekelt egy diktatúra létrehozásában.
A legnagyobb rossz ami létezhet és ami létezik is, a jelenlegi romániai pártrendszer struktúrájának fennmaradása egy bizonytalan demokratikus állapotban, amely nem biztosíthat a román állampolgárok számára biztos és tiszta jövőt. Azonban, ha egy diktatúra kialakulása lehetetlen is az európai kontextusnak tulajdoníthatóan, ez nem azt jelenti, hogy továbbra is azt a vigasztaló illúzíót kell melengetnünk, hogy az Európai Únió elősegítheti egy funkcionális demokrácia, vagy egy működőképes piacgazdaság kialakulását Romániában, anélkül, hogy a mi hozzájárulásunk túlságosan számítana.

A legnagyobb kockázatot az jelenti, hogy Románia egy "kartondemokrácia" marad, -amelynek látszólag demokratikus intézményei valójában nem stabilak és nem performánsak-, egy olyan "államkapitalizmussal", amelyben a demokrácia teljesítményhiánya (azaz az állampolgárok által gyakorolt ellenőrzés hiánya) miatt hamis politikai, társadalmi és gazdasági etika emelkedik a többség alacsony életszínvonalának alapjai fölé.

A PSD arroganciáját az a tény teszi lehetővé, hogy a 2000-es választásokon valós ellenfél nélkül maradt; ez valósággal kötelezi a napjainkban tanusított arroganciára, mivel a PSD belső struktúrája nem rendelkezik egy olyan demokratikus kultúrával, amely a totalitárius jellegű magatartást és túlkapásokat cenzúrázná (mégis, akik kifogásolják totalitárius megnyilvánulásait, könnyen elfelejtik, hogy ez a fajta magatartás több romániai pártnál és politikai vezetőnél fellelhető, továbbá, nem elegendő nem totalitárius módon viselkedni: ahhoz, hogy a politikai gyakorlat kielégítően demokratikussá váljon, az szükséges, hogy a demokrácia értékei a pártok és politikai vezetők életmódjává váljanak, ami elég ritkán történik meg. A demokratikus politikai játék által biztosított ellenőrzés és egyensúly hiánya lehetővé teszi a PSD-nek, hogy egyre nyíltabban szembeszegüljön a demokrácia elfogadott módszereivel. Egy hosszú sorozat utolsó példája egy lehetséges PSD kormány szimulálása 2007-től, amelyben több PSD tisztségviselő gyerekei részt vettek: mindamellett, hogy sok fiók esetében az ilyen "trónutódlások" már banálisak, a példa nyilvánvalóan azt mutatja, hogy a PSD minden gátlás nélkül képes magának egy párhuzamos, nemdemokratikus, hatalomközvetítő kört kialakítani, amely a Ceauşescu vagy Kim Ir Sen "hercegeire" emlékeztet, akiket felkészítettek a hatalomra. Az Európai Únió követelményeinek ezen a ponton sincs hatásuk: az ilyen praktikákat kizárólag a belső demokrácia mechanizmusai fékezhetik meg.

Azonban jelen pillanatban az egész politikai osztály egy zárt kört képez, ha ebben a körben való forgás módjai nem mindig annyira groteszkek és anakronisztikusak mint a kormánypártbeliek. Sokatmondó az a tény, hogy 1990 után egy új párt sem alakult ki, amely jelentős szerepet játszana a román politikában; ebben a periódusban a szembesülő két fő tábort egyrészt az újraélesztett román történelmi pártok, másrészt az a párt hozta létre, amely örökölte a kommunista államaparátus nomenklatúráját és félpolitikus technokráciáját; ezek a táborok váltották egymást a hatalmon 1996-ban és 2000-ben. A megosztottság, egybeolvadás és szövetségkötés esetein túlmenően, a román politikai osztály jelenleg a múlt irányába van fordulva és a rutinban megragadva, ugyanis ez az osztály a közvetlenül 1990 után létrehozott, kommunizmustól (vagy, a PRM esetében a kommunista nacionalizmustól), avagy a kommunizmussal szembeni, túlságosan mély frusztrációtól átjárt pártokból áll; ez a politikai osztály hajlamos arra, hogy a végtelenségig újratermelje magát ugyanazon a koordináták mentén.

Nyilvánvaló, hogy Románia jelenlegi, zátonyra futott helyzetéből csak egy új politikai erő hozzájárulásával léphet ki, amely a jövő felé irányul. Fontos, hogy új, fiatal és a román demokrácia első szakaszának kétes praktikáitól független politikusok tűnjenek fel; ez a szakasz egy áldemokrácia volt, amelyben a politikai színpad körhintája a tehetetlenségi erőnek tulajdoníthatóan forgott, anélkül, hogy a rajta levőknek idejük lett volna arra, hogy meglássák a kívül állók arcát. Ennél is fontosabb azonban, hogy ezek az új politikusok egy új típusú politikai tervezet keretében jelenjenek meg és dolgozzanak; ennek a tervezetnek távolról sem kell hasonlítania a demokrácia 1989 utáni újrafelfedezése primitív szakaszának tervezeteihez; pontos szemléletmódot kell kialakítsanak a jövőre vonatkozóan és az állampolgárok politikai részvételére kell alapozzanak, nem pedig a közömbösségükre.

Természetesen állandóan jelennek meg fiatal politikusok, de csakis annak tulajdoníthatóan, hogy az emberek, így a politikusok is, annak ellenére, hogy sokszor emberek fölöttieknek érzik magukat, elkerülhetetlenül meghalnak egyszer, vagy öregségük miatt képtelenek lesznek tevékenységük további folytatására. Sajnos, elég sok példa létezik arra, hogy az illető politikust a szenilitás sem akadályozta "tevékenységének" folytatásában.
A generációk automatikus, biológiai váltása azonban nem elég addig, amíg azok, akik elérik a felnőttkort nem képeznek egy elég hatásos erőt ahhoz, hogy megváltoztassák azokat a politikai struktúrákat, amelyekben lassan-lassan előrelépnek. Azonban ez nem történik meg, mivel ezek az emberek arra kényszerülnek, hogy a struktúrák vezetőinek arculatához váljanak hasonlókká. Ha pedig már kezdetben a pártok fiatal szervezeteibe integrálódnak, -amelyek látszólag törődnek fejlődésükkel, de valójában alávetik őket a pártnak-, ezekben a "melegágyakban" a fiataloknak nem áll módjukban döntéseket hozni és cselekvés által megnyilvánulni, így nem marad számukra csak egy szomorú esély arra, hogy konformista, "a pártvonalat" követő diskurzusokban nyilvánuljanak meg. Ezek a fiatalsági szervezetek (a nők, diákok, munkások szervezeteihez hasonlóan) a valóságban szerencsétlen, anakronisztikus, kiszorító eszközök, legalábbis a román politika sajátos kontextusában, amelyben feltétlenül egy rést kell találni, hogy meg lehessen törni a jelenlegi, "felnőtt", "művelt" és "felelősségteljes" férfiakból álló politikai osztály sötét és romlott körét.

Az aktuális román politika köre zártságának mértékére utal a hihetetlen szintű politikai migráció. Hivatásos vándorok léteznek, akik egyik pártból a másikba ugranak, a szél irányától függően. Minden probléma nélkül történik az átmenet a balról a jobboldalra, mivel a politikus és a párt közötti kapcsolat egyik oldalon sem alapozódik alapelvekre és értékekre, és ennél is kevésbé becsületre, méltóságra vagy egyszeruen bármilyen hosszútávú tervezet által igényelt komolyságra, legyen az a tervezet politikai vagy sem. A "hivatásos" politikusok az ellenfél csónakjába ugranak minden lelkismeretfurdalás nélkül, mivel saját pártjukhoz nem köti őket a magánérdeküknél felsőbbrendű érdek. Bármennyire középszerűnek és jellemtelennek mutatkozik egy politikus, "önmagában levő értéknek" tekintik, ha sikerült közismertté válnia a politikában és a versengő pártok örömmel fogadják, ha elege lesz a saját pártjából; ilyesmi csak akkor lehetséges, ha a politikai osztály egy zárt kaszttá alakul, amelyben a privilégiumok maguktól értetődőek és amelyben a kaszt minden egyes tagja egész életére be van biztosítva. A romániai pártrendszerben csak egy hamis verseny létezik, akkor is, ha a véget nem érő viták és a pártok együttműködésre való képtelensége konkrét tervezetek esetében más benyomást is kelthetnek. A valóságban a politikai osztály csak a társadalommal van versenyben, amelyet leereszkedően kezel. Ez csak egy szomorú monopólium, melynek eredményeként az állampolgárok milliói veszítenek, akiknek egyre nagyobb és abszurdabb adókat kell elviselniük, akik nem tudják, hogy fognak-e orvosi segélynyújtást kapni azért a pénzért, amit kötelesek kifizetni, és akiknek nem lehetnek terveik a jövőre a kormányzat véget nem érő improvizációi miatt.

Ezt a monopóliumot meg kell törni, amint a Romániában létező többi monopóliumot is. Egy politikus sem maradhat egy örökkévalóságig hatalmon (a politikai osztályban, nem feltétlenül a kormányban) csak azért, mert egy adott pillanatban ismertté vált és szert tett egy bizonyos pozícióra, azáltal, hogy ügyleteit virágoztatta politikai kapcsolatai segítségével és politikai karrierjét fekete pénzekkel támogatta. Politikusnak lenni azt kellene jelentse, hogy az illető politikus a társadalom alkalmazottja, mely alkalmazást azonnal elveszítheti teljesítményhiány esetén, és különösen akkor, ha az őszinteség hiányzik nála. A pártok érdekeltek kell legyenek az értékek, és nemcsak közismert nevek, hanem szakemberek vonzásában, akik ne csak szónoklatokat tartsanak, hanem komolyan dolgozzanak; azonban, ez csak akkor fog bekövetkezni, ha a pártok között valódi verseny alakul ki, akkor, amikor egy új politikai erő kerül be közéjük, amely radikálisan eltér azoktól, amelyek a mai romániai politikát uralják.