heti Az utca gyerekeivel [11.23] Az Alkotmány [10.08] Ki kit védelmez [08.04] Számok és/vagy tények [07.21] A admin. mammutja [06.15] A kritika normalitása [05.25] Az állami rablás [05.17] "keresztény" szocializmus [05.09] A szólásszabadság [04.21] A hatalom köre [04.16] Az újraelosztás [04.05] Korrupcióelleni [03.22] CNSAS [03.15] Munkatörvénykönyv [03.10] Egészség [03.03] alkalmi Kié a mi Romániánk? [05.31] A diplomácia ... [04.30] Iraki háború [03.25]

2003.05.31

Kié a mi Romániánk?

Azonos-e a mai Románia a kommunizmus alatti Romániával? Intézményei, arculata, sőt az emberek is megváltoztak. De más ország-e vagy ugyanaz?

Bizonyos mértékben, ugyanaz kellene legyen. Normális körülmények között, a rendszerváltásnak nem kellene az emberek meggyőződéseit is megváltoztatnia, ha hosszútávon módosítja is a mentalitásokat (a román társadalom egyik kábító paradoxona az, hogy egy olyan kommunista rezsim összeomlása nyomán, amellyel szemben nagyon kevés ellenállást és nagyon magas szintű támogatást tanúsítottak, rendkívül kevés a valóban baloldaliak száma). Ha meg is változtathatja a tulajdonosokat, a rendszerváltásnak nem kellene olyan javakat tönkretennie, amelyeknek nincs igazán politikai színezetük, mint például az öntözőrendszert. Végül pedig, a politikai rendszerváltásnak nem kellene egy traumatikus folyamatnak lennie, amely több szomorúságot, mint reménységet hagy maga után, és amely az emberek életét valamint az ország történelmét két összeférhetetlen részre szakítja.

A mai Romániának vállalnia kell a múltat, el kell különülnie a kommunizmustól, de nem kell azzal együtt elvetnie mindazt, aminek túl kellett volna élnie a múlt rendszert, anélkül, hogy annak eszméi hatottak volna rá (vitatható azonban, hogy a román polgárok által feltalált "kulturális ellenállás" milyen mértékben minősül ennek az alapvető folytonossági elemnek). Nemcsak, hogy nem sikerült a kommunizmust elítélnünk, hogy ezáltal valóban a múltban hagyjuk, de úgy tűnik, hogy nem sikerül a kommunizmus idején megkezdett életünket sem folytatnunk; ez teljesen logikus: úgy tenni, mintha a kommunista rezsim nem létezett volna, voltaképpen azt jelenti, hogy a hátunkon hordjuk. A változás csak határozottnak tűnik, valójában többnyire csak formális jellegű.

Sajnos, minden demokratikus, szabad választások által történő rendszerváltásnál ugyanaz a probléma jelentkezik. Az új hatalom kötelességének tartja, hogy egy személyes Romániát kormányozzon, amely különbözik elődei Romániájától. Az ország tulajdonná válása szimbolikusan ki van hangsúlyozva, úgy ahogy az illik. A PSD (Szociáldemokrata Párt, jelenlegi kormánypárt) az összes minisztériumok nevét megváltoztatta, hármuk kivételével, amelyeket nehezen lehetett volna újrakeresztelni. Az ország összes nagyobb projektjeit ugyanolyan primitív módon vette birtokba: semmi nem volt jó, ami régebbről származott, mindent a PSD állított a helyes koordinátákba. A párt áldozatkészen jelöli be a területét, csakhogy, a kóbor kutyáktól eltérően, a PSD egész Romániát saját területeként jelöli meg. Azoknak a román polgároknak, akiknek lenne némi mondanivalójuk a közügyekkel kapcsolatban, a PSD egyetlen variánst hagy: az emigrációt, ahonnan aztán különböző fórumokon kifejthetik retroaktív kritikáikat a hatalom nyitáshiányát illetően; ez sajnos egyre gyakrabban következik be. A civil társadalmat rendszeresen mellőzik a törvénytervezetek és különösen a sürgősségi rendeletek megfogalmazásakor, akkor is, ha ezek közvetlenül a civil társadalom egyik vagy másik szegmensére vonatkoznak.

A román állam "pészédésítése" ilyenképpen sokkal tovább megy, mint a közigazgatás "pészédésitése", amely már a tökéletességhez közeledik. Logikus módon, ez főleg azokon a területeken nyilvánul meg, ahol előzőleg sikerült egy bizonyos teljesítményt elérni, mint például a tanügyben. Ha a Marga reformnak több hibája is volt -egyes hibákat éppen annak a tudata idézte elő, hogy a reformnak nem lesz elég ideje ahhoz, hogy természetes módon kifejlődhessen-, erről a területről mindenki tudta, hogy sikeres modernizálási folyamaton ment keresztül, ami nyilvánvalóan kitűnik abból a tényből is, hogy az Európai Únióval lezárt tárgyalások első fejezete volt. Ilyenképpen, a PSD küldetése világos volt: tönkretenni mindazt, amit előzőleg megvalósítottak, és "bejelölni" a területet olyan változtatásokkal, amelyek kétségbevonhatatlanul az új hatalomnak tulajdoníthatók.

Ezeknek a változásoknak a ritmusa annyira abszurd, hogy ha tartalmuk szerint jók is volnának, -viszont nem jók- csak negatív hatást válthatnának ki. A tanügy PSD általi gondozásában folytatódik a versenyszabályok megváltoztatásának rettenetes gyakorlata az érettségi vagy más vizsgák előtt egy hónappal. A változtatásokon módosítanak, és a módosításokon is változtatnak. A kötelező 9 osztályt követi a kötelező 10, az oktatási formák struktúrája évente legalább egyszer módosul, aszerint, hogy milyen a szél iránya a minisztériumban. A helyzetet a legjobban az "Abramburica" csúfnév írja le, amit a sajtó adott a minisztériumnak, az a sajtó, amely egyáltalán nem használta ki a gúnyiratok módszerét a PSD ügyvitelelének szabálytalanságaival szembeni harcban.

A robotok -amelyek társadalmi beiktatásának nincs értelme- előállításának kommunista ideáljának megfelelően, a kormánypárti miniszter teljes gőzzel tér vissza az exakt tudományokban gazdag és a humán tudományokban szegény programhoz. Kinek van szüksége a történelemre vagy a román nyelvre? Semmi esetre sem azoknak az állampolgároknak, akiket a PSD szeretne: akik 4 évente egyszer szavazzanak úgy, ahogy kell, és a továbbiakban hallgassák lelkesedéssel a miniszterelnök illetlen tréfáit. Ahogyan folyamatosan ellenezte a magántulajdont, amely egy, a választói opcióiban is független társadalmi réteg alapját képezi, a PSD brutálisan visszautasítja a tanügyi rendszernek azt a típusát is, amely felelősségteljes állampolgárokat alakíthatna ki.

Romániát nem kell "magánosítani". Románia mindenkié, valamennyi állampolgáré, egyesületé, szervezeté, szakszervezeté és párté. Sajnos, a PSD pontosan azt magánosítja, amit nem kellene: a nehézipar vagy az energetikai szektor helyett a tanügyet, a közigazgatást, az állami költségvetést és az egészében vett román államot. Ez pedig a legrosszabb dolog ami jelenleg történhet, annál is inkább, hogy a demokrácia, az európai integráció stb. álarca alatt zajlik, és lehetetlenné tesz egy koherens, hosszantartó fejlődést. Egyetlen komoly reform sem volt támogatva az utóbbi 14 évben, több mandátum alatt és annál kevésbé a több választási ciklus alatt. Tulajdonképpen ez Románia csendes katasztrófája. A szembeszökő igazságtalanságokon túl, amelyekkel számtalan állampolgár kerül szembe naponta, a hitványságokon túl, amiket egy ellenzék nélkül hagyott párt el tud képzelni, a valós katasztrófa az, hogy az országunkban nem létezik hosszantartó építkezés. Nem létezik sem az autópályák, sem az ipar, sem a törvényhozói vagy az egészségügyi rendszer esetében.
Egy folyamatos improvizációban élünk, amely bármikor rémálommá változhat, sőt sokak számára már azzá is változott. Ez pedig közvetlenül azzal kapcsolatos, hogy nem létezik egy eléggé erős, a politikummal szemben eléggé független Románia, amelyet a politikum kiszolgáljon, ne pedig ő szolgálja ki a politikumot.