heti Az utca gyerekeivel [11.23] Az Alkotmány [10.08] Ki kit védelmez [08.04] Számok és/vagy tények [07.21] A admin. mammutja [06.15] A kritika normalitása [05.25] Az állami rablás [05.17] "keresztény" szocializmus [05.09] A szólásszabadság [04.21] A hatalom köre [04.16] Az újraelosztás [04.05] Korrupcióelleni [03.22] CNSAS [03.15] Munkatörvénykönyv [03.10] Egészség [03.03] alkalmi Kié a mi Romániánk? [05.31] A diplomácia ... [04.30] Iraki háború [03.25]

2003.04.30

A diplomácia elvetemültsége

Bizonyos amerikai és európai tisztségviselők nemrégiben tett megjegyzései a romániai korrupcióra vonatkozóan sokkal súlyosabbak mint a megszokott nemzetközi kritikák. Ezek a megjegyzések nyilvánvaló ingerültségre utalnak, és elsősorban arra figyelmeztetnek, hogy fennáll annak a kockázata, hogy Románia nem fogja tudni megvalósítani politikai és gazdasági céljait; ezek a célok viszonylag fedik az európai vagy amerikai stratégiai célokat, így csak a kormányzat jelenlegi üldözési mániájának tulajdonítható, hogy ezeket a kritikákat Romániának szóló fenyegetésként minősítették.

Tulajdonképpeni fenyegetés csak egy kormány demagógikus stílusa lehet, amely gyenge és visszaél hatalmával, amely azzal kárpótolja például az adók begyujtésére való képtelenséget, hogy abszurd kvótákra emeli azokat, vagy a korrupciót egy olyan törvénycsomaggal próbálja megszüntetni, amely inkább hivatalossá teszi. A problémák kizárólag demagógikus megoldására való hajlandóság magyarázza a kormányfőnek és néhány miniszterének a nemzetközi kritikákra adott indulatos és abszurd reakcióit. A Nastase kormány számára Románia problémái kizárólag megjelenési problémák, ilyenképpen az amerikai nagykövet és az Európai Bizottság Kiküldöttségének elnöke által megfogalmazott kritikák minimalizálása életfontosságú a látszat megmentése érdekében. Nem igazán számít az, hogy mennyire ostobák és gyerekesek ezek a reakciók, például a miniszerelnök célzása arra, hogy a nemzetközi kritikák nem számítanak, ugyanis nem közvetlenül az illető kormányok belsejéből indulnak, vagy egyik miniszter által hangoztatott vélemény, mely szerint az amerikai nagykövet csak hipotetikusan beszélt az általában vett korrupcióról (aminek következtében a követ arra kényszerült, hogy aláhúzza, hogy nem hipotetikusan beszélt, és a lehető legnagyobb mértékben valós korrupcióra utalt). Ugyanennyire cinikus a miniszterelnök által hangoztatott vélemény, hogy a korrupciót intézményesített mechanizmusok által igyekeznek megtörni, például kompetens és megvesztegethetetlen köztisztviselők képzése által: a PSD (Szociáldemokrata Párt) közvetlenül a választások után menesztette a "többiek" által alkalmazott tisztviselőket, a megmaradottak fizetését drasztikusan lecsökkentette és politikailag elkötelezte őket. A PSD demagógia számára azonban egy adott valóságnak az ellentétére való átalakítása nem jelent túl nagy problémát.

Nem túl lényeges, hogy mennyire fehér cérnával varrottak a kormány faragatlan reakciói, abból az egyszeru okból kifolyólag, hogy ezeknek egyedüli célja, hogy egy kifogást nyújtsanak választóiknak (bármennyire gyenge is legyen az), ezek a választók ugyanis meg szeretnének szabadulni a korrupció bonyolult problémájától. A korrució egyöntetu elítélése az egyik módja annak, ahogyan a választóközönség nagy része pótolja a politikai részvételt, azaz igazolja maga előtt a politikai részvétel teljes hiányát; a legnagyobb paradoxont a PRM (Nagy Románia Párt) választóközönsége valósítja meg, azáltal, hogy a "Le a maffiával" jelszó alatt a lehető leggyanúsabb személyeket és érdekeket juttatja előre a Parlamentben.

Ilyen szempontból, a kormány magatartása, bármennyire eltér is a logika és a jóérzés szabályaitól, egy ügyes populista magatartás. A kormány korrupcióellenes demagógiája sok román tartalmatlan korrupcióellenes magatartását tükrözi, különösen a PSD és a PRM választóiét. Mindenki ellenzi a korrupciót, de ritka kivételek azok az emberek, akik a mindennapi életben is határozottan ellenállnak neki. Nagymenők a radikális megoldások, a stadionokban történő kivégzésektől kezdve a korrupció elleni küzdelemre "szakosított" intézmények létrehozásáig, amelyek végül arra szolgálnak, hogy némi anyagot horgoljanak a kormány sajtótájékoztatóihoz. Kevesen látják és támogatják hatékonyan a valódi megoldásokat: az Igazságszolgáltatás függetlenségét, egy stabil és illetékes köztisztviselői testület kialakítását, stb.

Az ilyen jellegu megoldások helyett cirkuszi számokat helyeznek előnybe, mint például a Bukarest Általános Tanácsának a feloszlatását, mely intézkedés bátorítja a korrupciót ahelyett, hogy küzdene ellene: ez az intézkedés nem büntet senkit, csak arra ösztönzi az illetékes személyeket, hogy korrupciós aktivitásukat más zónába tegyék át; helyettesíti, és ezáltal súlyosan érinti a kivizsgálásban és megítélésben illetékes intézményeket, és végül, de nem utolsósorban igazságtalan bánásmód a nem korrupt tanácsosokkal szemben. Az ilyen szabálytalan és eredménytelen intézkedés képezi a korrupció elleni küzdelem prototípusát Romániában, amely kizárólag könnyen gyulladó és ugyanolyan könnyen oltódó tuzijáték formájában nyilvánul meg, amelynek fő rendeltetése a szem gyönyörködtetése.

A korrupció mindig is része volt a román társadalomnak és közvetlenül tükrözi a demokrácia, illetőleg az emberek közötti egyenlőségnek, mint alapvető demokratikus értéknek alacsony asszimilációs szintjét. Önmagukat áltatják azok, akik a PSD sikerét az egyenlőség még teljesületlen kívánalmával magyarázzák, ugyanis ez az egyenlőségi kívánalom kisebbségben van. Az egyenlőségnek, mint demokratikus értéknek bármilyen formája az állampolgárok közötti, formális, elvi egyenlőségre alapozódik, azaz a törvény előtti egyenlőségre. Nem létezhet szociál-demokrata típusú egyenlőségre való törekvés, amely a hátrányos helyzetuek és a társadalom többi tagja közötti törésvonal megszüntetését célozza, ha még nem asszimilálódott a liberális egyenlőség értéke, az esélyegyenlőség, melynek révén az egyénnek szabadságában áll saját sorsát megszabni és élvezni azt, amit személyes érdemei révén szerzett, méltányos feltételek között. Az eredményes szociális segélynyújtást nemcsak egy performáns gazdaság, hanem az állampolgárok közötti, formális egyenlőség bevezetése is meg kell előzze, amely Romániában még távol áll attól, amilyen kellene legyen.

Ezért, a Nastase kormány döntései által tükrözött "egyenlőség" nem azt jelenti, hogy az emberek segítenek nehéz helyzetben levő társaikon; ez egy olyan "egyenlőség", amely akadályozza azokat, akik törvényes úton szeretnének fejlődni, és az ezáltal szerzett erőforrásokat önkényes módon költi el. Ez nem egy demokratikus, hanem kollektivista jellegu törekvés, amelynek azonban nincs egy határozott ideológiai színe, nem lehet baloldalinak minősíteni. Ez egy "önkényes egyenlőség", amelyet nem lehet átlátni, nem lehet pontos és egyetemes szabályok formájában megfogalmazni és amely természetes alapja a korrupciónak; a túlélés kollektivista egyenlősége értelmében, amit a PSD képvisel, senkinek nincs joga a nemzet testétől elkülönülni és egyéni sorsot kialakítani, ugyanis ezáltal a nemzeti sors kerül veszélybe.

A közvéleménykutatásokban fellelhető ideges nyilatkozatokon túlmenően az emberek a korrupciót a vezetők természetes privilégiumaként fogadják el, akik a népet a sors útján "terelgetik"; ez az út minden esetben a túlélés útja. Ideje lenne, hogy ne csak ez a mentalitás képviseltessen a román politikai színpadon. Ideje lenne megbüntetni azokat a pártokat, amelyek úgy vélik, hogy a költségvetés kifosztása természetes privilégiumuk; ki kell alakulnia egy olyan mentalitásnak is, amely a korrupcióellenes küzdelmet táplálná.

A korrupció, amely meggyökerezett a román társadalomban, csak akkor fog erőtlenedni, ha az állampolgárok közötti alapelvi egyenlőség egy elég reprezentatív törekvés lesz ahhoz, hogy rávegye a kormányzatot arra, hogy biztosítsa a törvény tiszteletben tartását. Amíg ez nem valósul meg, a korrupció egy elturt valóság marad, amelyet csúfságból "vizsgálnak ki" azok a szervek, amelyeket PSD tagok, például Victor Ponta, vagy a kormánypárthoz hu személyek, mint például Ion Amarie vezetnek; számukra a korrupció elleni küzdelem azoknak a korrupt személyeknek a kivizsgálását jelenti, akik nem kötődnek a PSD-hez, és a hozzájuk tartozó korrupt egyének védelmét.

Ami az aktuális romániai korrupciót illeti, a valóság az, hogy a Nastase kormánynak a legkevésbé sem áll szándékában küzdeni ellene; mindössze kezelni akarja a saját érdekében és csökkenteni a róla kialakult negatív képet. Ilyen körülmények között, a korrupció problémájának, akárcsak a román társadalom többi súlyos problémájának valódi megoldása egy új típusú politikai cselekvés lenne, amely magas szintu politikai részvételre alapul, és olyan radikális döntések híve, amelyeknek konkrét eredményei vannak. Ameddig ez az új típusú politikai cselekvés nem érvényesül, a demagógikus játékot folytató román kormányok, amelyek a korrupcióval csak a szónoklatok szintjén harcolnak és a valóságban kisebb-nagyobb sikerrel játszanak rajta, nem tesznek egyebet, mint hogy távoltartják Romániát Európától és a demokrácia európai standardjaitól.

A Nastase kormány arroganciája a korrupcióra vonatkozó nemzetközi kritikákat illetően súlyos következményekkel járhat, nemcsak azért, mert kihat Románia kapcsolataira, hanem azért is, mert a kormány egy olyan katasztrofális politikai rendszer konzerválására törekszik, amely előbb-utóbb bosszút áll majd. Az a tény, hogy Adrian Nastase egy kettős nyelvezetet használ, egyidőben elfogadva és elutasítva a kritikákat, a diplomáciának egy elvetemült és romlott modelljére utal, ami érthető egy olyan személy esetében, aki a "diplomáciát" 1989 előtt és után is gyakorolta. Azáltal, hogy a kormányfő olyan kültelki illetlenségek szintjére süllyed, amiket szégyellünk visszaadni, azoknak a személyeknek a megbírálásakor, akik a korrupciót vádolják Romániában, nemcsak nevetségesé teszi a korrupció problémáját, hanem új akadályokat is emel Románia európai integrációja elé.

Ilyenképpen, azokat a nemzetközi figyelmeztetéseket, amelyek arra utalnak, hogy Románia esetleg kudarcot vallhat az Európai Únióba való felvételét illetően, a lehető legkomolyabban kell venni, nem pedig kinevetni; jelen pillanatban ugyanis a kudarc perspektívája egyre tisztábban körvonalazódik.