heti Az utca gyerekeivel [11.23] Az Alkotmány [10.08] Ki kit védelmez [08.04] Számok és/vagy tények [07.21] A admin. mammutja [06.15] A kritika normalitása [05.25] Az állami rablás [05.17] "keresztény" szocializmus [05.09] A szólásszabadság [04.21] A hatalom köre [04.16] Az újraelosztás [04.05] Korrupcióelleni [03.22] CNSAS [03.15] Munkatörvénykönyv [03.10] Egészség [03.03] alkalmi Kié a mi Romániánk? [05.31] A diplomácia ... [04.30] Iraki háború [03.25]

2003.07.21

Számok és/vagy tények

A statisztikát általában unalmas foglalkozásnak tekintik. Bizonyos körülmények között azonban a statisztika olyan izgalmassá válhat, mint egy extrém sport. Például a román gazdaságról időnként elképesztő statisztikai adatokat tudhatunk meg, amelyek vagy hivatalos adatok, vagy ezeknek az adatoknak az extravagáns politikai értelmezései.

Nemrég megtudhattuk, hogy Románia földalatti gazdasága körülbelül 18%-ot tesz ki, egyszóval egy szinten lennénk Franciaországgal és Németországgal, ahol ez a kvóta a törvénytelenség és a csalás szintjét mutatja, amelyet egyetlen fejlett, jól működő intézményekkel rendelkező ország sem tud teljesen kiküszöbölni. Valóságos csoda lenne, hogy egy szinten legyünk ebből a szempontból az említett országokkal, tekintetbe véve azt, hogy a mi intézményeinkben a korrupció képezi a valódi belső működési szabályzatot. Sajnos semmiféle csodáról nem lehet beszélni, ugyanis megbízható szakértők 40% körül állapították meg a földalatti gazdaság reális kvótáját.

A magyarázat egyszerű: a kormánypárt propagandájának érdekében bármilyen adat megváltoztatható.
A román gazdaság valóságának megszépítése érdekében kifejtett erőfeszítés soha nem lehet elég nagy: a miniszterelnöknek végül sikerült az Országos Statisztikai Intézet igazgatójának lemondását is kierőszakolnia. Teljesen jogosan, hiszen ez megengedte magának, hogy olyan adatokat fogadjon el, amelyek a gazdaság valós helyzetének felméréséből és az elsődleges adatok értelmezéséből származtak. Az ő helyét egy igazgatónő foglalta el, aki már funkcióba kerülésének másnapján varázslatos adatokat kezdett jelenteni a román gazdaságról.

A kormányfő azt is bejelentette, hogy a romániai nagyvállalatok magánosítása 93%-ot ért el. Természetesen ezt a sikert Angliában, nem pedig Romániában "jelentette", ahol személye elég nemkívánatos, és ahol hitelességét is teljesen elvesztette. A reális szám 54%. A miniszterelnök előnyösebbnek látta "megfeledkezni" mindazokról az állami vállalatokról, amelyek hatalmas összegeket emésztenek fel a költségvetésből, a szubvenciók, az adósságoktól való felmentések formájában, vagy egyszerűen az őket átható krónikus korrupció és a produktivitás hiánya miatt. Ugyanis, ha egy vállalat, mint például a Petrom jövedelmező, az nem jelenti azt, hogy egyben sikeres is, és nem jelent problémát a román gazdaság számára.
A probléma pedig az, hogy a korrupció és az önkényes igazgatás következtében a vállalat különösképpen azok számára előnyös, akik uralják, valamint, a kihasználás sémájának zavartalan működése érdekében, a szakszervezetek számára. Egy ilyen jellegű vállalat által elért profit nagysága jelentéktelen a hatalmas befektetésekhez képest, amelyeket felemésztett, és amelyek a közpénzekből származtak, függetlenül attól, hogy az 1989 előtti avagy utáni közpénzekről van szó. Ezek a mi befektetéseink, a mindenki befektetései, és hatékonyságukat nem annak függvényében kellene megítélni, hogy van-e profitjuk vagy sem, hanem azt kellene megállapítani, hogy mennyire közelítik meg annak a profitnak az értékét, amelyet egy korrekt és hatékony adminisztráció körülményei között érnének el.

Az állami vállalatok azonban, még a "legjövedelmezőbbek" is, nagyon távol állnak az ilyen jellegű működéstől.
Ezért tartja a kormányzat szükségesnek, hogy a magánosítás végtelenbe nyúló halasztásának valóságát hazug számokkal takarja el. Ezek a számok egy közjó kihasználását fedik, az a bizonyos, nevetséges 18 százalék pedig, amely a földalatti gazdaság nagyságára vonatkozik, a kormány arra való képtelenségét próbálja álcázni, hogy biztosítsa azoknak a szabályoknak a tiszteletben tartását, amelyek alapján egy modern gazdaság működik.

A statisztikai adatok maguk is közjavak. Jogunk van ismerni őket, ugyanis azt a valóságot tükrözik, amelyben élünk, máskülönben pedig az a közigazgatási apparátus hozza létre őket, amelyet adókkal és illetékekkel fizetünk meg. Ilyenképpen, nemcsak ahhoz van jogunk, hogy tudomást szerezzünk róluk, amint bármilyen más közérdekű információról, hanem ahhoz is, hogy ezek az adatok objektívek, pontosak legyenek és tudományos normák, nem pedig kicsinyes pártérdekek szerint legyenek megállapítva. Legalább a statisztikai adatok kellene egzakt számok maradjanak. Semmivel nem segít rajtunk az, ha elmés matematikai módszerekkel megszépítjük a gazdasági növekedést vagy a munkanélküliségi arányt.

Abban az esetben, ha viszonylag pontosak és jóhiszeműen kiszámítottak, a statisztika és a közvéleménykutatások adatai is meggondolkoztatók. Ilyenképpen, a legutóbbi Közvélemény Barométerből megtudhatjuk, hogy a román állampolgárok egyik legnagyobb félelme a munkanélküliség maradt, annak ellenére, hogy a munkanélküliség arányszáma, ha nem is egészen a kormány propagandaapparátusa által "megkozmetikázott" szám, viszonylag alacsony értékű. Megtudhatjuk azt is, hogy a kormánypárt támogatottsága 40% fölött maradt, annak ellenére, hogy a román állampolgárok 70-80%-os arányban elégedetlenek a kormány megvalósításaival a lényeges tevékenységi területeken. Végül, a legkülönösebb és talán a legaggasztóbb eredménye ugyanennek a felmérésnek az, amelyik a román polgárok által legelőnyösebbnek talált, ideális társadalmi modellre vonatkozik, éspedig arra, amelyben egy vagy több állampolgár a társadalmi piramis csúcsához áll közel, az alaphoz pedig csak nagyon kevesen tartoznak, tehát egyfajta fordított piramisról van szó. Ez valószínűleg egy általánossá vált, a privilégiumokat előnybe helyező prefferenciára utal, az egyenlőség elvének hátrányára.

Ezért, a számok és a valóság összehangolásához nemcsak pontos, a valóságot hűen tükröző számok szükségesek, hanem a valóság oly módon való átalakítása is, hogy ezek a számok összefüggőek és normálisak legyenek. Például a választási tehetetlenség megfékezése által el kellene érnünk azt, hogy a kormánnyal mélységesen elégedetlenek és a kormánnyal szavazók százalékainak összege ne haladja meg többé a 100%-ot, mivel ennek meghaladása a demokrácia kudarcára is utal. Avagy, az egyenlőség elvének a demokratikus társadalom alapértékeként való promoválása által meg lehetne érteni azt is, hogy a fordított piramis nem egy reális társadalomszervezési modell, hanem azoknak az ellenérzései hozzák létre, akik nem rendelkeznek privilégiumokkal, és akik előnyös pozíciókba akarnak kerülni, anélkül, hogy a formális egyenlőség feltételein alapuló versenyben részt vennének.

Mindenesetre, azoknak a számoknak a brutális meghamisítása, amelyeknek azt a valóságot kellene leírniuk amelyben élünk, nagyon rossz előjel. Ilyen körülmények között ugyanis nem mérhetjük fel pontosan helyzetünket, nem tűzhetünk ki elérhető célokat és nem kereshetünk hatékony módszereket megvalósításukhoz.