Romániában egyre kevesebbet dolgoznak. A Forradalom utáni első intézkedések közé tartozott a munkahét és a nyugdíjkorhatár lecsökkentése. Az átmenet állandó gazdasági hanyatlása a maga rendjén a munkahelyek számának csökkenéséhez vezetett; az állami ipar mesterséges életbentartásával úgy tűnt, hogy a munkahelyek száma konzerválódik, de ez csak délibábszerű látszat volt. Ez a gyakorlat nemcsak hatalmas összegeket emésztett fel az állami költségvetésből, de más fontos gazdasági erőforrásokat is megbénított, amelyek hozzájárulhattak volna egy egészséges magángazdasági szektor kifejlődéséhez. Az átmenet kormányainak populista politikája, a gazdasági fejlődést akadályozva, az új munkahelyek létrehozását is gátolta, amelyek pedig kompenzálhatták volna azokat a munkahelyeket, amelyek elkerülhetetleül elvesztek.
Nyilvánvaló, hogy nemcsak az alkalmazottak számának és az egyéni munkaidőnek a lecsökkenése jelent problémát Romániában. Nagy probléma még mindig a munka hatékonyságának krónikus hiánya. Egyre drágábban fizetjük meg a gazdasági reformokat halogató kormányok gyávaságát: egy valóban versenyszellemű gazdasági környezet hiánya a munka alacsony szintű termelőképességéhez vezet a gazdaság performánsabb szektoraiban is. A helyzet lázálomszerűvé vált a közigazgatásban, ahol a korrupció problémájának sikerült beárnyékolnia a munka rendkívül alacsony hatékonyságát, az állami gazdasági szekor vállalataiban, amelyek technikai munkanélküliségben tartják embereiket éveken keresztül, vagy az energetikai szektorban, amelynek a személyzete groteszk méreteket ölt, a fizetéseket pedig egy sokkal egyszerűbb kritérium szerint állapítják meg, mint amilyen a hatékonyságé: a fizetéseket az határozza meg, hogy mennyit óhajtanak elvenni a közpénzekből.
Ilyenképpen, a különféle moralisták által gyakran, és többé-kevésbé jogosan megfogalmazott ismétlődő motívumot, amelynek értelmében a "román nem szeret dolgozni", a lehető legnagyobb körültekintéssel kell vizsgálni. A román parasztok, ha nem is dolgoznak hatékonyan, nehéz munkával keresik kenyerüket; nagyon sok magánvállalatnál komolyan dolgoznak, mivel ott komoly eredményeket kell elérni. Igaz, hogy a munkának egy új kultúráját kell kialakítani, amelynek el kell törölnie a kommunizmus idején megrögződőtt szerencsétlen mentalitásokat; a probléma azonban nemcsak a románok munkához való viszonyulásából adódik, hanem a keretből is, amelyet nyújtanak nekik.
Egy olyan Romániában, amelyben a gazdaság még nagymértékben az állam kezében van, és a magángazdaság jó része az állammal köt ügyleteket, nem létezik a motiváció arra, hogy az emberek keményen dolgozzanak.
Mindamellett, hogy a mai napig nem sikerült egy olyan gazdasági és társadalmi keretet kialakítani, amely a becsületes és hatékony munkát serkentené, a jelenlegi kormány nyíltszínileg bátortalanítja el ezeknek az értékeknek a rögződését. A munka új törvénykönyve a munkahetet szigorúan 48 órára korlátozza, ilyenképpen a magánválllalatok alkalmazottai nem dolgozhatnak többet akkor sem, ha akarnak, és ha el kell végezniük munkájukat; természetesen, az államiaknál ez a típusú probléma nem áll fenn, esetleg az egészségügyieknél, akik nem tudják ügyeleteiket elvégezni, mert a törvény nem engedélyezi.
A Munkatörvénykönyv számos egyéb populista jellegű rendelkezése arra készteti az alkalmazottakat, hogy fizetésüket egyfajta szociális segélynek tekintsék, amelyre hivatalból jogosultak, nem pedig munkájukért járó jutalomnak, amelyet érdemekkel kell megszerezni. Az alkalmazóknak ezzel szemben az összes lehetséges és lehetetlen kötelezettséget be kell tartaniuk; a törvénykönyv szövege azonban nem mond semmit arról, hogy az alkalmazottak kötelesek minőségi munkát szolgáltatni. Az alkalmazott lojalitása nem egy abszolút természetes, morális kötelezettségként van elkönyvelve; ahhoz, hogy ezt a lojalitást az alkalmazó élvezhesse, vagyis, ahhoz hogy az alkalmazott ne szolgáltasson ki bizalmas információkat más feleknek, az alkalmazónak jelentős jutalékokat kell fizetnie.
De a Năstase kormány bármikor képes probléma nélkül meghaladni saját rekordjait az abszurd és az imorális területén, így folyamatosan fejlődik a munkát elbátortalanító, egyre közvetlenebb formák irányába. A kormány Húsvét alkalmával egy világi ünnepet összekapcsolt egy keresztény ünneppel, hogy potenciális válaszóközönségének egy tartós vakációt nyújtson, ugyanezt a gyakorlatot követve az ezt megelőző karácsonyi vakáció alkalmával is. Természetesen, ez nem az első alkalom, amikor a PSD (Szociáldemokrata Párt) összeolvasztja a szocializmust és a kereszténységet, hogy látványeffektusokat érjen el. Egy olyan meggyőződéses ateista is, mint Ion Iliescu, és a párt Isten nélküli emberei is nagy odaadással vesznek részt a miséken és felszenteléseken, hogy az emberek lássák, hogy hol van az igazi hit.
A kormány "keresztényi" lendülete a magánszektort elsősorban azzal sújtotta, hogy megtiltotta, hogy az alkalmazottak 9 (kilenc) napon keresztül dolgozzanak, kivéve azokat az eseteket, amikor az alkalmazók duplán fizették őket. Ez egy aberáns intézkedés volt, mivel nagyon kevés azoknak a tiszta ügyleteknek a száma, amelyek annyira jövedelmezőek, hogy ekkora fizetésemeléseket engdhessnek meg maguknak. Továbbá, az intézkedés nyilvánvalóan önkényes és imorális volt, ugyanis egyetlen racionális oka sem volt annak, hogy 3 dolgozó napot a kormány szabadnapnak nyilvánítson, csak azért, mert véletlenül bizonyos ünnepnapok mellé kerültek. A Húsvét utáni hétfő és Május 1. között két olyan nap volt, amelyeken dolgozni lehetett volna, még annak a kockázatával is, hogy bizonyos románok, túlságosan eltelve mioritikus érzelmekkel, elájulnak az emiatt kialakult hányingertől; hasonlóképpen, május 2-án, pénteken is lehetett volna dolgozni.
Adrian Năstase "keresztény"szocialista kormánya azonban nem érti meg, hogy egy civilizált társadalomban szabályok és jogok léteznek, amelyeket törvények írnak elő és nem naponta változtatja meg őket a kormány.
Igazolatlan vakációt nyújtva a románoknak, a Năstase kormány nem tett egyebet, mint, hogy választási propagandát csinált magának a kereskedelmi vállalatok pénzén, amelyek ugyanazokkal a kiadásokkal maradtak a fizetések szintjén, de alkalmazottaik kevesebb munkát szolgáltattak, következésképpen a vállalatok jövedelme kevesebb lett. Mi több, azok a vállalatok, amelyek akartak volna dolgozni Húsvét és Május1. között, nehezen tehették volna meg ezt, tekintve, hogy az egész közigazgatás és az egész bank- és pénzügyi szektor lebénult.
Semmi nem jellemzi jobban a PSD kormányzást, mint a törvény és általában véve, a szabályok megvetése, akárcsak az önkényes és hatalommal visszaélő döntéshozatal, amely azt a benyomást kelti, hogy megoldott egy problémát, vagy egy pillanatnyi előnyt hoz létre, hogy hosszútávon a legsúlyosabb következményekkel járjon. A PSD politikájának és választóközönségének legtipikusabb vonása a bármilyen jellegű cselekvés véget nem érő halogatása, az egyetértés azoknak az embereknek a nyomorúságos elhanyagolását illetően, akik egyszerűen csak a mindenkori túlélésüket szeretnék biztosítani, azzal a feltétellel, hogy senki ne zavarja őket. Ami a PSD-nek és elektorátusának számít, az az, hogy a román és a magyar vagy a cseh gazdaság közötti különbség nagyobb-e, mint ezek és a nyugati gazdaságok közötti különbség? Adrian Năstase és miniszterei makrogazdasági indikátorokkal gargarizálnak, ami elég brutálisan emlékeztet a hektáronkénti termelésre, amelyet Ceausescu idején jelenteni kellett, és amikor mindenki jól érezte magát.
Egy másik, rendkívül tipikus eleme a PSD kormányzási stílusának, amely a románoknak adandó húsvéti többletvakációra irányuló határozatban is megnyilvánult, az, hogy képtelen megérteni, hogy Romániának hosszantartó erőfeszítést kell kifejtenie (tulajdonképpen inkább kiegészítő szabadságról van szó, mivel csak a gyerekeknek van vakációjuk; ez a gyakori konfúzió azonban jelzi azoknak a gyerekes felelősséghiányát, akik úgy gondolják, hogy az ilyennemű vakációk "természetes" dolgok). A mozdulatlanság pártja, amilyen a PSD, nem értheti meg, hogy elmúltak azok az idők, amikor a primitív ember beszerezte magának a természet nyújtotta élelmet és ideje megmaradó részében a tetveire vadászott vagy barlangfalakat festett. Most más az életritmus és mások az ember tevékenységei. Lehetséges, hogy elvesztek jó dolgok, akkor is, ha sok más jó dolgot elnyertünk; ez elkerülhetetlen, mivel nem élünk egy tökéletes világban (és éppen az szükséges, hogy ne változtassuk az ittenit egy tökéletes világgá). Viszont, mindaz, ami jó volt, átértelmezhető és visszaszerezhető más formákban, így esetleges nosztalgiánk a már rég letűnt pariarchális világ után nem kellene ellenérve legyen a jelenkori világba való bekapcsolódásnak. Most visszatérni egy patriarchális világba, vagy egy olyan típusú kultúrában elmaradni, amelynek gyakorlati ideálja a túlélés és morális ideálja a "bohémség", az európai kultúra megtagadását jelentené, amelyhez tartozunk, és amely egy dinamikus kultúra, a fejlődés kultúrája.
Feltétlenül szükséges, hogy a munkát gazdasági szükségletként és morális értékként fogjuk fel. Függetlenül attól, hogy miként dolgozunk, vagy cselekszünk, mindenképpen tennünk kell valamit, mindenki magáért is, és másokért is. Főként most, Románia kritikus helyzetében, amelyben olyan embereknek, akik egy életen keresztül dolgoztak és fizettek, nincs lehetőségük arra, hogy egészségükre vigyázzanak, vagy amelyben gyermekek, embertársaink kanálisokban élnek, és a románok többsége pedig egyik napról a másikra tengődik, tétlenségben ülni, csak azért, mert egy kormány elég felelőtlen ahhoz, hogy ezt ajánlja, nem decens dolog, és ez a legkevesebb, hogy nem decens.
Ötleteid, megjegyzéseid, kívánságaid vannak ezzel az oldallal kapcsolatban?
Küldd el őket a
webmaster@urr.ro címre.
Nyitólap 
Kampány
Itt az én honlapom! 
A kedvenc oldalam! 
Az utca gyerekeivel [11.23]